5. Fejezet

Tökéletes rémálom

05.18.

8:31. Nincs mozgás, minden békés és nyugodt. A tegnap készített fakerítés sértetlen és nem dőlt ki a helyéről. Azt hisze

A kis naplószerű füzet hirtelen becsukódik, a tompa hegyű ceruza a fűszálak közé hull, a szerző mélybarna íriszei felizzanak a késő tavaszi kánikulában, és olyan hátborzongatóan pillant a vele szemben ülő fekete hajú fiúra, hogy az rögtön elhallgat és meghúzza magát a fa törzsének árnyékában.

Luhan a leejtett ceruzát felveszi és átrakja a balkezébe. Mérgesen fújtat egyet, majd a lába mellett a talajba olvadó hosszú láncnak a végét megfogja és ránt egyet rajta. Fájdalmas nyögést csal ki ezzel a mozdulattal Taóból, de nem hatja meg, sőt, még talán élvezi is.

– Reméltem, hogy ma te leszel a legnémább a barátaid közül – mondja Luhan érzelemmentesen, komoly arckifejezéssel.

– Meddig akarsz megkötözve látni minket? – A kérdés halk, a csend egy szempillantás alatt elnyeli. Tao nem mer ennél hangosabban beszélni, fél, hogy újból megbünteti őt Luhan a helytelen magaviselet végett. Még mindig zsibbad arcának bal félteke, ha csak arra gondol, hogy tegnap mekkora pofont kapott az angyalarcú fiútól. Az alsó ajkán lévő, éppen gyógyuló sebről pedig már ne is beszéljünk.

Luhan arcán egy gúnyos féloldalas mosoly jelenik meg és Tao még mindig képtelen elhinni, hogy egy ilyen barátságos kisugárzású fiú mennyire kegyetlen és durva tud lenni. Ha nem lenne vele már lassan egy hete és nem ismerné kiszámíthatatlan, brutális énjét, hezitálás nélkül, mosolyogva beszélgetésbe elegyedne vele. Mindig csillogó, kellemes csokoládébarna árnyalatú íriszei, ártatlannak tűnő arca, egy kisfiúéhoz hasonlóan kócos haja, nyugtató és biztató mosolya, szálkás termete csak az édes cukormáz, ami tökéletesen takarja azt a romlott és taszító belsőt, ami igazából van neki. Hátborzongató, gondolja Tao és a karja libabőrös lesz Luhan lenyűgöző kettősségétől.

– Nem tudom – válaszol végül Luhan és hanyagul vállat von. Igazából nem foglalkoztatja őt Tao és a másik két túsz sorsa, olyan szinten hidegen hagyja, mint hogy a bakancsának a talpa csupa sár és abba ragadt fűszál. Csak azért verte láncra őket, hogy ne tudjanak elmenekülni, vagy ne adj isten olyat tenni, ami a saját testi épségét veszélyeztetné. Háború van, a holtak kikeltek a sírjukból, normális ember módjára újra sétálnak és járnak, és egy háború ideje alatt mindig jól jön egy-két fogoly, ha netán az ellenség rájuk találna. Első dolga lenne feláldozni őket, csak hogy mentse a saját életét és elmenekülve továbbálljon, mintha mi sem történt volna.

– Éhes vagyok – motyogja az orra alatt Tao, kinyújtott lábait összefűzi és egy reménytelen sóhaj bukik ki ajkai közül.

– Az jó, mert én is.

Luhan még egy darabig Tao arcát fürkészi és megállapítja, hogy igen egyedi vonásai vannak, rég találkozott olyan kínai származású emberrel, akinek ennyire eltér az átlagtól a külseje. Szépen ívelt szemek, apró ajkak, férfias arccsontozat, már-már ijesztően fekete karikák a szem alatt, széles váll, és ahogy így ruhán keresztül látja, izmos, szálkás testalkat. Bárcsak az a csúnya kékeslilás folt ne lenne az arcán, jut eszébe egy pillanat erejéig, azonban amilyen gyorsan jött a gondolat, olyan gyorsan válik köddé a többi fontosabbnak titulált mellett.

– Hova mész? – érdeklődik Tao, amint Luhan feláll és a legközelebbi vékony fa törzséhez kikötözött lovához sétál. A kérdés megválaszolatlanul marad, Tao pedig lehorgasztja a fejét.

A négylábú jószág hátára vannak erősítve Luhan csomagjai. Az egyik zsákban egy halomnyi éles eszköz található, amit Luhan az eddig megtett útja során gyűjtött össze. A másik hátizsákban fél, illetve egyliteres palackokban tárolt ivóvíz van. Szerencsére a készlet egyharmada sem fogyott még el, így nem kell ez miatt aggódni egy darabig. A nyereg másik oldalára van felszíjazva az íjához tartozó tegez. Összesen tizenhárom nyílvesszeje van és mind a tizenhárom nyílvesszőnek a hegye fekete a rászáradt, fertőzött vértől. Luhan túl lusta ahhoz, hogy megtisztítsa őket, ezért ügyet sem vetve a kiálló vesszőkre az utolsó csomagjának szenteli a figyelmét.

A cipzárt kihúzva a hátizsákba nyúl és találomra kihúz egy szendvicset a csomag mélyéről. Kézfeje alig merül el az ételtengerben, mire elhúzza a száját és úgy dönt, ennyi bőven elég lesz harapnivalónak. Majd később megy vadászni, ha kell.

Visszasétál Taóhoz és leül a vele szembe lévő fa tövébe. Kényelmesen elhelyezkedik, kiropogtatja az ujjait, majd nekiáll kicsomagolni a szendvicset. A csörgő hang végett Tao felkapja a fejét és mikor meglátja Luhan kezében az ételt, összefut a nyál a szájában.

– Luhan, kérlek. – Tao nyöszörögve mocorog a lánc szorító fogságában, de nem mer közelebb araszolni a szemtelen fiúhoz. Túlságosan fél tőle, így hát tartva a távolságot tovább kérleli. – Könyörgöm, csak egy falatot. Ne tedd ezt velem!

Luhan arcát egy gyermeki mosoly szeli ketté, amitől szelídnek és ártatlannak tűnik, akár egy földre szállt angyal, akit pont az imént küldtek az égiek a halandók megsegítésére.

– Hmm. – Taót hergelve és kínozva lassan harap bele a szendvicsébe, direkt úgy, hogy a fiú lássa, mennyire gusztusos és mennyei az ujjai közt tartott étel.

– Luhan. – Tao hangja elcsuklik, alsó ajkát fogai közé veszi és próbál nem gondolni arra, mennyire éhes, és milyen jól jönne most neki az a szendvics. Sőt, ha belegondol, akár egy egész marhát is meg tudna enni egymagában, önző módon nem osztozva senkivel. Finom sült marha… Tao hasa szinte felsír az éhségtől a következő másodpercben, ami egy pillanat erejéig elnyomja Luhan hangos csámcsogását. Tao arca kipirul, tekintetét lesüti, és egyre inkább azon van, hogy ne sírja el magát.

Luhan szórakozottan figyeli a megkötözött fiút és arra gondol, hogy az egész hátizsákot ide kéne hozni és a csomag tartalmát Tao elé kipakolni, hogy aztán majd a szeme láttára válassza ki a számára szimpatikus fogást a nem létező étlapján. Két harapás között agyal még egy kicsit rajta, végül úgy dönt, nem teszi meg. És nem azért, mert nem lenne kedve hozzá, hanem a csekély mennyiség végett nem engedheti meg magának a dőzsölést. Egy szekundum erejéig elfintorodik a gondolatmenetén.

– Csak hogy ne ítélkezz nagyon felettem – harap még egyet a szendvicsbe Luhan, majd jól megrágva a falatot lenyeli. –, estére szerzek húst. 

Tao hirtelen kapja fel a fejét, homlokára simuló haja alatt ráncok keletkeznek a szemöldökének összehúzása végett.

– Komolyan?

– Ühüm. – Luhan bólogat és elmosolyodik közben. – Úgy nem megyek veletek semmire sem, ha nem tudtok tovább jönni és éhen haltok. – A Tao számára pozitív mimika elhal, helyére komorság és némi gúny költözik megfűszerezve azzal a hátborzongatóan perzselő tekintettel, amitől legszívesebben a falra mászna.

Luhan jól szórakozik a fekete hajú fiú megilletődött arcának látványán. Micsoda pancser.

Taóban ismét felmerül a kérdés, hogy mégis hogyan lehet fogva tartója ilyen szívtelen és érzelemmentes. Miért nem tud tényleg olyan kedves lenni, mint ahogy azt a külseje is ábrázolja? Egyszerűen nem fér a fejébe.

– És mostantól egy hangot sem akarok hallani – azzal Luhan pozíciót vált és ölébe téve a naplóját megkeresi a földre tett ceruzáját. Hamar meg is találja a combja melletti fűcsomóban. Ujjai közé veszi és a hegyével Tao felé bök. – Különben ezzel foglak megfosztani a szemed világától.

Taót egy-kettő leveri a víz, a szíve pillanatok alatt a torkába költözik és az egész lénye megremeg. Tudja jól, amit Luhan mond, az úgy is lesz, mert a fiú hezitálás és gondolkodás nélkül megtenné. És az ijesztő az egészben az, hogy mosolyogva csinálná, a megbánás egy halvány szikráját sem mutatva. Elég csak visszagondolni a pár nappal ezelőtt történtekre, amikor is Kris (nem tudni, hogy ez a valódi neve vagy csak egy becenév, hiszen az angol tudása messze túlszárnyalja a kínai nyelvtudását) olyan szinten felbosszantotta Luhant, hogy a középsőujja sínylette meg az egészet. Luhan a szeme láttára szeretett volna intimebb kapcsolatba kerülni a barátnőjével (aki egyben a harmadik fogoly), mire Kris kétségbeesett és dühös kiabálásba kezdett. Annak ellenére sem hallgatott el, hogy Luhan ráparancsolt, tovább őrjöngött és szitkozódott. Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor bemutatott Luhannak egy Fuck off kíséretében. Az angyalarcú ördögnek ez bőven elég volt ahhoz, hogy megszabadítsa Krist az ujjától. A tábor aznap úszott a friss vérben, a földet lenyesett bőrdarabok gazdagították. Gyomorforgatóbb látványt nyújtott, mint egy húsért sziszegő és nyújtózkodó élőhalott.

Azóta Tao szót fogad, mint egy kisangyal és igyekszik nem mindig Luhan idegeire menni. Bár néha igen nehéz visszafognia magát, mikor a könnyei külön életet élve elerednek, vagy mikor önkívületi állapotban hisztizik és nyöszörög Luhannak.

Nagyot sóhajtva még egy utolsó pillantást intéz a barna hajú fiú felé, majd a fűben elfeküdve lehunyja a szemhéjait. Ilyenkor örül, hogy ő nincs a fához kötözve, mint a másik két sorstársa pár méterrel arrébb. Rájuk akar nézni, ki akarja nyitni a szemeit, de nem teszi. Tudja jól, íriszei csupa szánakozást tükröznének a biztatás és nyugtatás helyett.
Lemondóan sóhajt ismét és reméli, legalább az álmaiban egy jobb, békésebb helyre kerül.

05.18.

8:31. Nincs mozgás, minden békés és nyugodt. A tegnap készített fakerítés sértetlen és nem dőlt ki a helyéről. Azt hisze

8:54. A napi kétszeri étkezést egyre kell lecsökkenteni, mert a zsákban lévő ételnek több mint a fele már elfogyott → meg kell szabadulni valakitől meg kell szabadulni valakitől ✔

鹿晗

Luhan felsóhajt, és szemhéjait lecsukva átgondolja a fejéből újonnan kipattant ötletet. Összesen négyen vannak, ami azt jelenti, hogy az ételt négyfelé kell osztani.  És bár Luhan utál osztozkodni, kénytelen rá, ha nem akarja, hogy a foglyai útközben összeessenek az éhségtől és a gyengeségtől. Ez itt a bökkenő. Viszont, ha eggyel kevesebben lennének, akkor plusz egy adag megmaradna, és azt a maradék plusz egy adagot egymás között még el tudnák harmadolni.

Apró mosoly kúszik hibátlanul sima arcára, mialatt szemének világa kiszabadul a sötétségből és újból az élettel teli színeket látja. Fejét jobbra fordítja és rögtön Krisre fókuszál, aki tőle pár méterre, lehajtott fejjel a fához kötözve ül és bámul maga elé.

Luhan feláll, a törzshöz támasztott íját a markába veszi és a lovához sétálva lecsatolja a nyílvesszőkkel teli tegezt, hogy a vállára tudja venni. Megsimogatja a négylábú állat szőrét, majd ismét magára hagyja.

Ahogy Krishez sétál, látja, hogy Tao olyan mélyen alszik, mint a bunda és Lana is épp az álomvilágában kalandozik valahol. Kakaóbarna haja az arca elé hull, ahogy leszegett állal békésen szuszog. Bár nem túl kényelmes egyikük pozíciója sem, mégsem ezen van az igazi hangsúly. Pihenniük kell, hogy erőt gyűjtsenek a továbbiakhoz és kibírják Luhan förtelmes személyét.

– Elmegyünk sétálni – guggol le Kris elé, amint odaér hozzá. Hangjában érezni, hogy mosolyog és Krisnek ez nagyon nem tetszik. Csak akkor beszél így, ha valami ördögi dolgot akar, ami másnak szenvedéssel jár, míg őt ez élteti.

Kris bizonytalanul emeli fel a fejét, hogy Luhan szemébe tudjon nézni.

– Miért?

– Beszélgetni. – Csupán egy laza vállrántás az egész, de Krisnek ez akkor sem tetszik. Miért viselkedik így? Mit akar? Tekintetével végigpásztázza a fiút, ahogy felegyenesedik az iménti helyzetéből. Ekkor szúrja ki kezében az íjat, vállán a tegezt. Hatalmasat dobban a szíve, pulzusa egyről a kettőre az egekbe szökik. Egy pillanatra újból maga elé mered, majd fájdalmas mosollyal az arcán felnéz Luhanra.

– Ha meg akarsz ölni, itt is nyugodtan megteheted – közli érzelemmentesen, leplezve minden félelmét és bosszúságát.

Luhan mosolya vigyorrá növi ki magát és megsimogatja Kris fejét. Krist a hányinger kerülgeti, kedve lenne péppé verni a fiút úgy, hogy soha senki az égadta világon nem ismerne rá. De tekintve az erőviszonyokat, ez örökre egy elképzelés marad.

– Igazából azért szerettem volna csak távolabb menni, hogy a többiek ne émelyegjenek a vér szagától – mondja Luhan olyan hanglejtéssel, mintha csak a mai időjárásról beszélne. Hátborzongatóan természetes és nyugodt.
Kris elfintorodik és elhúzza a fejét Luhan tenyerétől.
– De igazad van, itt sokkal jobb. A puhány kis ribancnak úgy sem árt az edződés és Tao gyomrának is bírnia kell az ilyet. Jaj, Kris, haver, köszönöm, hogy te még erre is gondolsz!

Luhan hátborzongatóan viselkedik, gondolja Kris és oldalra fordítja a fejét, hogy még véletlenül se kalandozzon tekintete erre az őrültre.

– Kérdezhetek valamit?

– Ha azt mondom, nem, akkor is kérdezel. – Kris halkan morogja az orra alatt, kicsit, mintha dühös lenne.

– Milyen érzés tudni, hogy meg fogsz halni? – Luhan ignorálja az előtte ülő férfi durva válaszát és rögtön fel is teszi az őt foglalkoztató kérdést. Tényleg érdekli és nagyon kíváncsi, hogy vajon mi játszódhat le most benne így, hogy már tudja a sorsát.

Hirtelen gondol egyet és lehuppan a fenekére, egyenest áldozata elé. Az íjat maga mellé helyezi, a térdeit felhúzza, lábait átkarolja a kezeivel és állát megtámasztja térdkalácsán. Úgy néz ki, mint egy kisfiú, aki izgatottan várja az anyukája meséjét.

Kris megilletődve pislog Luhan irányába, összezavarodik a hirtelen váltástól. Az előbbi mániákust egy édes srác váltja le, akinek íriszei csodásabban ragyognak, mint a legfényesebb csillagok az égen.

– Hallgatlak – motyogja Luhan elvarázsoltan, készen arra, hogy megtudja Kris érzéseit.

Kris sóhajt egyet, majd összeszorítja a szemeit egy szekundum erejéig.

– Ezt addig nem fogod megtudni, míg oda nem kerülsz, hogy valaki megöl téged.

Luhan szemei elkerekednek, összeráncolt szemöldökkel fixírozza Kris arcát.

– Neked ez milyen érzés? – próbálkozik újból. Teljesen hajthatatlan.

– Sosem fogod megtudni. – Kris éjfekete szemei megvillannak és Luhan hátrahőköl tőle. Egy pillanat erejéig nem érti, miért ilyen ellenséges vele, de aztán már nem is nagyon foglalkoztatja. Feláll, kezébe veszi az íjat és hátrál bő hat métert.

Halkan szitkozódik, és arra gondol, hogy Kris megérdemli a halált, ha már egyszer képtelen válaszolni egy tök mindennapi kérdésre. Elvégre a világban manapság hányan tehetik föl egymásnak ezt a kérdést? Szerinte nagyon sokan, sőt, talán ez lehet a leggyakoribb.

Te szerencsétlen pára, gondolja Luhan és lemondóan megcsóválja a fejét, mialatt kivesz egy nyílvesszőt a tegezből. A húrba illeszti, egy erőteljes mozdulattal kifeszíti és tartja.

A vessző vége szinte már fekete, a tartós fából készült testen pedig itt-ott véres ujjlenyomatok vannak.

Luhan elmosolyodik, és pont akkor engedi el a húrt, mikor Kris megajándékozza őt egy határozott, gyilkos pillantással. Igaz, csak egy másodperc töredéke az egész, de mégis elég ahhoz, hogy Luhan arcán a görbe vonalat egy komor egyenessé préselje. Hitetlenkedő és felháborodást tükröző szemekkel nyúl egy újabb vesszőért. Hogy merészeli…

Az első nyíl olyan erővel csapódik Kris hasába, hogy úgy tűnik, mintha a fához láncolt test magába akarná szippantani a tollakkal kiegészített fadarabot. A nyílhegy közvetlenül a gerince előtt áll meg, átfurakodva ezzel vékony bőrén, rózsaszín húsán és a belsőségein egyaránt.

Felhördül az embertelenül égető fájdalomtól, szemeit összeszorítja, és csak arra tud gondolni, hogy mennyire gyűlöli és megveti Luhant a tettei miatt. Egy pszichológiai eset, aki a saját fajtája ellen fordul ahelyett, hogy a valódi ellenséggel harcolna. Remélem, kínok között fogsz a pokol mélyére jutni te kis—

Az erdő nyugalmát hangos sikítás öli meg, Luhan vigyorog és Krisnek nem sikerül felépítenie gondolatának utolsó darabkáit.

– Miért tetted ezt vele?! – Lana hangos, fülsüketítő kiabálásba kezd, mialatt könnyei patakként folynak végig piszoktól foltos és dühtől kipirult arcán.

A lány Kris szenvedő nyöszörgésére kelt az imént, és pont akkor nyitotta fel szemhéjait, mikor a második nyílvessző a barátja homlokába fúródott. Nem akart hinni a szemének, eleinte fel sem fogta, mi történt valójában. Csak akkor kapcsolt az agya, amikor Kris nyaka összecsuklott és a feje hanyagul lehajtódott.

Lana erősen zihál, alig jut levegőhöz. Bordái alatt a szíve vadul dübörög, egész lénye reszket, elkerekedett szemeit képtelen levenni Kris élettelen testéről. Nem lehet! Nem lehet! Nem lehet!

– Te embertelen szemét! Te utolsó mocskos dög!

Luhan elégedett, ráérős léptekkel megy oda Krishez, ignorálva a tőle alig két méterre mocorgó lány szitkozódásait és bugyuta miérttel kezdődő kérdéseit. Leguggol a férfi elé és az íját a fűbe fekteti. Bal kezét Kris homlokára nyomja, jobb markát a nyílvessző köré zárva elszámol háromig, majd egy nagyot ránt rajta. Kris feje előrebukik, ahogy az idegen tárgy távozik a koponyájából és a sebből eddig szegényesen csordogáló piros vére most rendesen ömleni kezd az egy centiméter átmérőjű lyukból.

Luhan ugyanígy tesz a másik nyílvesszővel is, majd lerázza róluk a vöröslő cseppeket és visszacsúsztatja őket a tegezbe. Mint aki jól végezte dolgát feláll és visszasétál a piszkosfehér színű paripájához, hogy a nyilakkal teli tartót felcsatolja a nyereghez. Az íjat ahhoz a fához támasztja, ahová a lovát kötötte, majd visszaballag Kris holttestéhez.

– Miért csináltad ezt vele? Hogy tehetted ezt vele? – Lana újból kérdésekkel bombázza őt, zaklatott hangjához heves levegővétele társul. Teljesen kikészítette őt Kris meggyilkolása és olyan szinten kikelt magából, hogy azt normális szavakkal lehetetlen lenne körülírni. A szemei vérben forognak, hisztérikusan, torkaszakadtából kiabál és üvölt, vergődik a láncok és a fatörzs között, mindenáron ki akar szabadulni.

Luhan felsóhajt és mérgesen fújtat egyet. Kezd elege lenni a műsorból.

– Még egy hang és kivágom a nyelvedet – szólal meg ijesztően nyugodt tónusban, miután kiszabadítja Krist a fogságból. Nem foglalkozik sokat a tetemmel, fittyet hányva a fűbe dőlt testre visszasétál a lovához, hogy az újonnan felszabadult láncot feltekerje, és a fatörzsébe fektesse.

Az éles dolgokkal telepakolt hátizsákból előkotor egy nagyobbacska kést, majd a zsebébe csúsztatva visszasétál Krishez. Útközben vet egy pillantást Taóra, aki nagyra tágult, árgus szemekkel figyeli minden mozdulatát, mialatt szája remegését egy erős ajakharapással próbálja visszatartani. Egy szó sem szökik ki ajkai közül, nem mer megmukkanni, sőt, egyenesen képtelen rá. Luhan embertelen tette beléfojtja az összes hangot, tekintetük találkozásakor még a levegővétel is nehezebbnek bizonyul.

Ezt követően Lanára sandít, aki összeszorított ajkakkal, némán sírdogál a fejét lehorgasztva. Elégedettség ragyogja be ördögien szép arcát, és letérdelve a hulla mellé elkezdi felvágni annak pólóját. Miután kibújtatta Kris testét a pamutból felpillant és egyenesen Taóra fókuszál.

– Látod? Mondtam, hogy szerzek húst.

Luhan mosolyog, Tao pedig a térdeit átkarolva reszket, könnyei síri csendben kelnek életre, hogy aztán a farmernadrágjához érve elhaljanak a félelemmel teli légkörben. Nem akarok Kris sorsára jutni. Nem akarok Kris sorsára jutni Nem akarok…
És Tao a térdkalácsára hajtva a homlokát sír, mint aki teljesen meg van győződve arról, hogy már nem éli meg a másnapot.